“A jóga a belső szabadságot, erőt és kiegyensúlyozottságot nyújtja mindazok számára, akik mernek elindulni ezen az úton.” Baji Kata Zendoin Gerincterápiás és Tartásjavító Jóga Oktató

A jóga a belső szabadságot, erőt és kiegyensúlyozottságot nyújtja mindazok számára, akik mernek elindulni ezen az úton Baji Kata Zendoin Gerincterápiás és Tartásjavító Jóga Oktató

A jóga módszerei sok ezer éves múltra tekintenek vissza, és mindenkor a saját belső Lényegünkkel, és – ezen keresztül – a Teremtővel való kapcsolatunkat erősítette, illetve állította helyre.

Minden ember számára létfontosságú az egészséges kapcsolódás Önmagához, e nélkül elveszettnek, bizonytalannak, sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat.

A jóga a belső szabadságot, erőt és kiegyensúlyozottságot nyújtja mindazok számára, akik mernek elindulni ezen az úton, függetlenül attól, hogy milyen indíttatással léptek rá: az egészségüket akarják megóvni vagy helyreállítani, az életritmusuknak megfelelő mozgásformát keresnek, netán szellemi útkeresők, vagy csak egyszerűen kalandorok, trendkövetők.

A Zendoin módszere ezt egészítette ki számomra azzal, hogy ráirányította a figyelmet a tartás (mind a külső, mind pedig a belső tartás) fontosságára, és ennek egészséges megnyilvánulásában az Istentől kapott, alapvető és tiszta emberi méltóságunkra.

Régóta kerestem már egy olyan módszert, amivel felhívhatnám az emberek figyelmét ennek fontosságára, és amivel olyan formában tudnak segíteni magukon, ami nem igényel kiemelkedő erőfeszítést, könnyen megtanulható és beépíthető a mindennapi életükbe, ugyanakkor valódi segítségnyújtásra képes.

16 éves korom óta jógázom több-kevesebb megszakítással, és ez alatt az idő alatt többféle irányzatot is kipróbáltam a szellemitől a gimnasztikusabb verziókig, de mindig maradt bennem valami hiányérzet az órák után, amit eleinte nem tudtam hova tenni…ma már tudom mi, illetve ki hiányzott: Én magam. Az igazi jóga befelé és felfelé visz, a külvilág kavargásáról a belső világunk felé irányítva a figyelmet, ahol legtöbbünk bizony kevés jártassággal rendelkezik. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy mindenki megtalálja a belső ritmusának megfelelő módszert, ahol megélhetővé válik a saját magunkért végzett munka öröme és az elégedettség, ami vele jár.

A Zendoin gerincre fókuszáló jógája kiváló módszer arra, ha külső támasztékok helyett a saját belső erőforrásainkat szeretnénk megtalálni, hogy aztán erre támaszkodva egy harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessünk, – testben és lélekben egyaránt.

A – főleg – talajgyakorlatokból álló mozgássor javasolható fiataloknak és ülő munkát végzőknek tartásjavításra és egészségmegőrzésre, valamint idősebbeknek és gerincproblémával küzdőknek a test kíméletes átmozgatására.

Segítségével javul az izomtónus, rugalmasabbá válnak az ízületek, rendeződik a vérkeringés és vérnyomás, hatására kiegyensúlyozottabbá és energikusabbá válhatunk.

Rugalmas rendszerként nyitott a folyamatosan bővülő igényekre, hogy aztán azt beépítve és alkalmazva mindenki számára a lehető legtöbb segítséget és megelégedettséget nyújthassa.*

Baji Kata Zendoin Gerincterápiás és Tartásjavító Jóga Oktató

Legyél Te is ZenDoin Gerincterápiás és Tartásjavító jóga oktató!

“Egy olyan béke van bennem, ami talán lehet még békésebb.” Kis Márta Zendoin Gerincterápiás és Tartásjavító Jóga Oktató

"Egy olyan béke van bennem, ami talán lehet még békésebb." Kis Márta Zendoin Gerincterápiás és Tartásjavító Jóga Oktató
Miért akartam Zendoin oktató lenni?
A saját gerincem helyrehozatalán gondolkodtam, jógával. Egy olyan tapasztalattal a hátam mögött, hogy egy, a gyermekkoromban kimozdult csigolya már a helyére került a jóga segítségével. De most gerincjógát kerestem, és a Zendoin oktatói hirdetésbe botlottam.
– Ez az! Nem csak helyrehozni, hanem mélységeiben érteni, tudni, mi is történik, és így még a lehetőség is adott, hogy másnak is segítsek! – Valahogy így gondolkodtam.

Mit tanultam a Zendoin órán?

Az előírt tananyagon túl egy kis könnyedséget, játsziságot is tanultam, ami nem von le az érdemi értékekből. És talán a “minden-mindennel összefügg”-nek egy új vetületével is találkoztam.
Miben változott az életem, mióta gyakorlom a Zendoin jógát?
A változás a hatha jógával kezdődött, majd jött a Zendoin. A kettő között nem érzem a határt. De jött a nyugalom, nőtt az önbizalmam, a magamba vetett hitem, és az elfogadási szintem magammal és másokkal szemben. A kávéra nincs már szükségem, és az addig keveset fogyasztott hús is kimaradt az étrendemből.
Egy olyan béke van bennem, ami talán lehet még békésebb, de sosem hittem, hogy ezt is megtapasztalom.
+ Egy ideje kerülgetjük egymást én és a “zen”, de már ismerkedünk! :))
 

Miben más (szerintem) a Zendoin jóga, mint más jógairányzatok? Miért ajánlanám másoknak, miben tud segíteni a Zendoin jóga?

Egy kényelmes jógának tartom. A kényelmest úgy értem, hogy 71 éves anyukám, aki ugyan jó egészségi állapotban van, de sosem mozgott különösen semmit, végig csinálta. Nem voltak olyan álló pózok, amik igénybe vették, és olyan egyensúlyozás vagy kitekeredés sem, aminek láttán is kidülledne a szeme.
Lustáknak, fáradtaknak, olyannak, aki sportol, és olyannak, aki csak most kezdi a mozgást, annak, aki egészséges, és annak, aki egészségre vágyik, ideális.
Meg kellett találjam az a szépségét is, amikor már nem a mozdulatok sorrendjére figyelek. Elérkezett hozzám az az érzés, ami igazán fejleszt: minden egyes mozdulatnál képes vagyok egyre több “porcikámra” figyelmet fordítani. Egyre nagyobb a hatásfok, ahogyan a mozdulatokban helyt állok. Igyekszem a tökéletesedés felé haladni, és több figyelmet fordítani a bensőmre.
Mit jelent nekem a Zendoin jóga?
Egy napfényes reggeli meditáció. Egy finom ébresztő a testnek.
Kis Márta Senpai Zendoin Gerincterápiás és Tartásjavító Jóga Oktató

Lelki eredetű Betegségek okai.

A ZenDoin, és a legtöbb keleti rendszer szerint minden problémánk, betegségünk, sérülésünk egy bizonyos gondolat menet, vagy érzés ragaszkodás kifejeződése testi szinten.

Betegségek lelki okai

Ebben valakik hisznek, valakik meg nem. De a nép ősi bölcsesség is úgy tartja, hogy ha fáj valakinek a lába, akkor rossz úton jár, ha meg a foga, akkor túl sokat rágódott valamin, vagy épp valamire fáj a foga stb.

Nem sok olyan hiteles és működő enciklopédiát találtunk eddig ami ennyire ütne mint ez amit itt tudsz letölteni. Körülbelül 3 éve találkoztunk először ezzel a könyvvel, és azóta bármi baj volt és fellapoztuk, megmondta, hogy milyen lelki eredetű probléma az ami elhatalmasodott rajtunk.

Töltsd le a könyvet, és még egy ajándék ZenDoin jógaórát is adunk mellé ajándékba:

Így tudod letölteni:


Név: *
Email: *

Zen tanítás a helyes ítéletről

 Zen tanítás a helyes ítéletről

A világítótorony lábánál sötét van. (Japán közmondás)

A szerzetesek egyik délután összeültek az ebédlő kövezetén, teát iszogattak, hogy különféle történetekkel szórakoztassák egymást. Naga mester éppen arra járt, és megütötte a fülét, hogy az egyik szerzetestársa egy hatalmas harcosról mesél, aki hősi halált halt uráért. Naga letelepedett közéjük, lábát kényelmesen elhelyezte, majd megkérdezte a társát, hogy mi hősies volt a halálában. A másik elmesélte, hogy egymaga nekirontott kétszáz harcosnak, amikor látta az őrhelyéről, hogy közelednek hőn szeretett városa felé.

-Így tehát halála egy veszett kutyáéval lett egyenértékűvé – mondta Naga mester, miközben ujjait hosszú, őszes szakállán húzta végig – ha segítségért siet, és utána társaival együtt hal, akkor valóban nagy lett volna. De így csupán egy gyáva kutya.

Azzal Naga mester felállt, és folytatta napi teendőit. A teli teáscsészéje estig az ebédlő padlóján hevert.

 

„Hajlamosak vagyunk arra, hogy csekély bölcsességünkre támaszkodva, minden erőnket összeszedve ítélkezzünk, és bármilyen helyzettel megbirkózzunk. Ez gonosz, önközpontú gondolatokat állít a sors útjába, és bűnné válik.
Kívülálló szemével nézve, ez a fajta bölcsességünk hitvány, gyenge, szűk látókörű, mi több, túl tompa ahhoz, hogy szabadon cselekedjünk. Ha nem jut eszünkbe valami igazán fontos gondolat, jobb, ha egy bölcs emberrel tanácskozunk. A bölcs, akinek nem a saját ügye az eset, önzetlen és őszinte ítéletet hozhat, amely mindenképpen elfogadható. Az ilyen ítélet szilárd és meggyőző hatással van másokra; olyan hatalmas fához hasonlatos, amely számtalan erős gyökérrel kapaszkodik a talajba. Míg az olyan ítélet, amelyet az ember korlátozott bölcsessége hozott, a csupasz mező végtelen ürességében magányosan álló fához hasonlítható.”
  (Részlet a Bushido-ból)

Zen Garden és a holnap

Zen Történetek, Japán kert és a holnap

“Sose halassz semmit másnapra.”

 (Japán közmondás)

Naga mesterhez izgatottan rohant oda az egyik tanítványa, és karjánál fogva kirángatta az épületből idős mesterét. „Jöjjön, mester. Ezt látnia kell!” Naga mester nem tiltakozott túlságosan, ő is volt fiatal, jól ismerte ezt a lelkesedést. Amikor végül az épület nyugati szárnyába értek, egy alacsony kőkerítéssel elkerített részhez, a tanítvány így szólt Nagához: „Sikerült! A kövek a megfelelő helyre kerültek végül! A kis fahíd, amelyet hónapokon keresztül ácsoltam, éppen a középpontba került. Ha átmegy az alatta futó kicsiny patak fölött az ember, hallhatja a víz csobogását, míg ha letekint, a legkülönfélébb halak kápráztatják el szemét. A cseresznyefák pedig a kert végében… tökéletesek, ahogy kelet felé ringatóznak a lágy szellőben.” Naga mester körbetekintett. Lenyűgözte a kert szépsége. Ennyi idős korában ő maga sem tudott volna jobbat és szebbet létrehozni. A fiatal szerzeteshez fordult. „Valóban csodálatosat alkottál. A kövek, a bokrok, a patak: egytől egyig a helyükre kerültek. Ámde a fák… mi lesz, ha holnap már más szelek fújnak?” Naga mester ezután egy szót sem szólt. Hosszú percekig hallgattak, csak a szél süvített körülöttük. Azután a mester magára hagyta tanítványát kusza gondolataival.

Hozz létre valamit. Érezd, ahogy növekszik. Lásd, ahogy eggyé válsz vele. Hallgasd meg, mit suttog a füledbe. Csorduljanak ki könnyeid, mikor másnapra elmúlik – mondta Naga mester.

Hogyan készüljek fel a ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga órára?

zengarden, avagy hol gyakorolhatod a Zendoint?

Természetesen bárhol és bármikor gyakorolhatjuk ZenDoin Tartásjavító, Japán Gerincterápás Jógát, sőt igazából ez is a cél, hogy ne csak az óra alatt jógázzunk, hanem azt be tudjuk ültetni a hétköznapokba. Ezért is foglalkozunk minden óra elején olyan természetes mozgásokkal, mint az állás, járás, leülés, valaminek a fölvétele a földről stb…, hogy az egészséges tartás, és a Világmindenséggel, Istennel való összekapcsolódás előnyeit életünk, létezésünk minden pillanatában tapasztalhassuk. De van néhány szempont, amik megkönnyítik az elmélyülést.

Nyilván valóan a legtökéletesebb helyszín a gyakorláshoz egy nyugodt szent hely, mely spirituálisan elég töltettel bír, hogy csak az ott való megjelenésünktől áthangolódjunk, de ha nem egy szent hely közelében élhetünk, akkor egy természetes hely is megteszi. Persze jó egy Zenkert is, de ha nincs ilyenünk, vagy tél van, akkor otthonunkat kell a megfelelő állapotba hozni. Ezenkívül a folyamatos gyakorlással lesz lehetőségünk megérteni lelkünk szentségét, és egy idő után képesek leszünk testünkre is, mint lelkünk templomára tekinteni, így a szent helyen való gyakorlás egy-kettőre meg is oldódik.

Ha kezdő vagy és még nem tudsz a saját szívverésed és légzésed ritmikus harmóniájára elmélyülni, akkor nyugodtan használj meditációs zenét. Lehet bármilyen, de ha már Zen, akkor például lehet ilyen is:

Így készülj fel a ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga:

  • Megfelelő világítású és szellőzésű szobát válassz — legjobb a szabad ég alatt —, és testeddel fordulj kelet, a felkelő nap égtája felé. Bár a nap bármelyik órájában végezheted ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga gyakorlatait, a legelőnyösebbek a kora reggeli órák.
  • Könnyű öltözéket viselj. Jobb, ha minél kevesebb ruhadarab van rajtad — úgyis hamarosan felmelegszel! Mindenfajta ékszert, gyűrűt, fülbevalót, órát, hidakat, hallókészüléket vegyél le magadról.
  • Mosd meg a szemed és a füled, szád és az orrodat jól öblítsd ki. A gyakorlatok előtt tartózkodj az evéstől és ivástól. Kiürített hólyaggal és belekkel kezd a gyakorlatokat.
  • Kézkörmeidet, melyek a gyakorlatok során eszközeid lesznek, gondosan vágd le, puhítsd meg és keféld tisztára.
  • Mivel sok gyakorlatot seiza ülésben (sarkunkon ülve) végzünk, ajánlatos egy kis négyszögletes párnát vagy összehajtogatott pokrócot a földre terítened, hogy erre térdelhess.
  • Ha nem tudsz seiza ülésben ülni, olyan méretű székre ülj, melyen lábad térdben derékszögben meghajlik, miközben egész talpad a földön helyezkedik el. Még akkor is, ha más gyakorlatot nem is végzel, csak a Nap köszöntését, vagy az együttlétet a családdal. Ezek a gyakorlatok olyan köteléket hoznak létre és olyan hálával tölt el mindenkit, ami tökéletes harmónia a gyakorláshoz. Ha pedig egyedül végzed ezt a gyakorlatot, akkor az időben vagy térben távollevő személyekkel erősödik a kapcsolat és a hovatartozás érzése helyreáll.
  • Fizikai oldalon, ez a köszöntés könnyít a gerinc terhelésén, szabályozza az idegrendszert, és masszírozza az emésztő és szaporító szervek belső üregeit.

Seiza ülés:

ZenDoin Seiza