A ZenDoin Hatásainak Tudományos magyarázatai:

A ZenDoin Hatásainak tudományos magyarázata

A dörzsölésnek, gyengéd ütögetéseknek és nyomogatások egy külső szemlélőszámára egyszerű hétköznapi mozdulatoknak tűnhetnek. De ezek jóval többek csupán fizikai gyakorlatoknál.

A probléma középpontjában az elsődleges energia áll, mely minden élet támogatója. Ez az összetartó energia a testfelszínen kering a minden szervre egyedien jellemző’ meridiánok vagy csatornák mentén. E meridiánok hosszán helyezkednek el testünk meghatározott helyein azok a pontok, melyeken keresztül a világegyetem energiája bejut illetve elhagyja szervezetünket.

Ezek a pontok az életfontosságú energia receptoraivá és hordozóivá válnak — függetlenül az idegi impulzusoktól — s ilymódon kapcsolatba kerülünk közvetlen környezetünkkel és a távoli bolygók hatásaival.

A ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga művészete így automatikusan és ösztönösen irányítja ezt az engergiát, biztosítja annak akadálytalan továbbhaladását a be- és kiáramlási pontokon keresztül, és gyakran eltávolítja azokat az akadályokat, melyek a közbeeső pontokon lerakódások formájában jelennek meg (pl. zsír, kalcium, túlzott vízmennyiség, savak vagy nyirokcsomók szennyeződései).

“Immár 20 esztendeje vagyunk tanúi a Do-in gyógyító erejének, és sok tanítványommal együtt gyakran gondoltunk arra, hogy hatását modern tudományos eszközökkel is igazoljuk. Mégis, a Do-in két lényeges eleme közül — a Qi áramlat és a meridiánok vezetékrendszere — mindezidáig soha egyiket sem sikerült tudományosan bemutatni vagy fizikailag megjeleníteni.”  -Jacques de Langre-

“Nemrégen tudósok igazolták*, hogy létezik a meridiánoknak egy anatómiai struktúrája és ebben a felszínt behálózó vezetékrendszerben egy nem sejtes felépítésű (acelluláris) folyadék áramlik iránytalanul és szabadon. Ezzel egy új komplett keringési rendszert fedeztek fel. Ez a hálózat a vér-, a nyirok- és az idegrendszer mellett és azokkal együtt működik. Az új keringési rendszer felfedezése legalább olyan jelentőségű, mint annak idején a másik három rendszer felfedezése volt.”   * L. Prof. Kim Bong Han: A Kyungrak rendszer elterjedése, az akupunktúra tudományos alapja.

Meglepő módon ez a színtelen acelluláris folyadék sok DNS-t és RNS-t tartalmaz. Mindkét anyagról eddig azt tartották, hogy a sejtmagban és a cytoplazmában létezik, és az öröklött tulajdonságok kifejlődését irányítja. Most, hogy felfedezték ezt a szabadon áramló genetikai hatóanyagot a Qi áramlatban, joggal feltételezhető, hogy a sejt differenciálódás és a genetikai jelleg jóval a születés után is befolyásolható a Qi áramlat stimulálásával (harmonizálásával).

Az áramlatot először szüleitől kapja az újszülött gyermek, majd az egész életen át tartó rendszeres önmasszázzsal (Do-in) tartható egyensúlyban. Ha már képesek vagyunk a Qi befogadására, annak hasznosítására és irányítására a Do-in segítségével, és, amennyiben ez az aceluláris folyadék valóban tartalmaz DNS-t és RNS-t, akkor szervezetünk finom struktúrájának genetikai és örökletes sajátosságait saját akaratunknak megfelelően javíthatjuk. Ami nem olyan régen még csak álom volt, ma már kézzelfogható és bizonyított tény.

Hogyan, hol és mikor Gyakorolhatom a ZenDoint?

Hol mikor és hogyan gyakorolhatom a zendoint?

Tulajdon képpen bárhol és bármikor. Az alap ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jógagyakorlatok elsajátítása nem vesz igénybe sok időt, és a kivitelezésük sem. Nincs szükség semmilyen különleges környezetre, vagy helyszínre, sőt minél egyszerűbb és természet közelibb a gyakorlásunk, annál jobban fogják a gyakorlatok kifejteni a hatásukat.

Az Univerzum Energiáinak befogadása és a Doin:

A modern embriológia is felismerte az embrióban az idegek és a bőr közös eredetét: az ektodermában (külső réteg) vannak olyan pontok (sejtek), melyekből a külső idegrendszer és a bőr fejlődik ki, és ezek a pontok közvetlenül kapcsolódnak az endodermában (belső réteg) található bizonyos pontokhoz, melyekből a szervek fognak kialakulni. A belső szervek saját Qi (csi) energia áramlással rendelkeznek, de a külvilággal csupán a bőrfelszínen elhelyezkedő meridiánokon keresztül kerülnek kapcsolatba. Ha megtaláljuk azt a helyet, amelynek stimulálásával többlet pozitív energiát juttathatunk szervezetünkbe, akkor képesek vagyunk megváltoztatni a rosszul működő szerv energiaáramlását.

ÉBREDÉS:

Testünk meridiánjai mentén meghatározott rendben helyezkednek el a nyomáspontok ún. „ablakai”. Véletlen csupán, vagy csalhatatlan ösztönünk vezet, amikor ébredés után első önkéntelen mozdulatunkkal megdörzsöljük a húgyhólyag meridián és a gyomor meridián első pontjait? A Do-in gyakorlatok helyes alkalmazásával mintegy 5 perc alatt életet lehelhetünk meridiánjainkba és a hozzájuk kapcsolódó szervekbe, és ehhez semmi mást nem kell tennünk, csupán kissé — enyhén vagy közepes erősséggel — ujjunkkal megnyomogatni, megdörzsölgetni, húzogatni, és könnyedén megcsavargatni elgémberedett testrészeinket.

Az energia áramlása a meridián vonalak találkozási pontjánál, a felső és alsó végtagoknál vált irányt. Ezeken a csomópontokon lehet az áramlás minőségén legkönnyebben változtatni. A csuklónál és a bokáknál az energiaáram polaritása megváltozik, és igen erős hullámlökés kezdődik. Ezeknek a vékony bőrfelületeknek a nyomásával vagy dörzsölésével igen hatékonyan javíthatjuk a hozzájuk kapcsolódó szervek működését.

TÉVEDHETETLEN-E A DO-IN?

Mint minden jelentős tudomány, a Do-in is bizonyos követeléseket támaszt művelőjével szemben, melyek inkább lelki természetűek, mintsem fizikai ügyességet vagy erőt kívánók. Ha betartjuk az alábbiakban felsorolt feltételeket, akkor biztosak lehetünk a sikerben.

1. ) A FÜGGETLENSÉG SZELLEME

Az emberi test egy csodálatosan felépített rendszer, mely képes kijavítani saját hibáit és legyőzni a gyakran bénítónak tűnő fájdalmakat is. A modern orvosi létesítményekkel körülvett világunkban (figyelembe véve az orvostudomány mindent átfogó ajánlását, mellyel betegeink gyógyításának szenteli magát), hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról a birtokunkban levő komplex erőről, mely képessé tehetne minket az öngyógyításra és önápolásra. Ehhez vagy hagyjuk, hogy újra saját autonóm szervezetünk irányítson, vagy tudatosan mozgásba hozzuk egyik — vagy esetleg az összes — természeti erőnket, ahogy a Do-in gyakorlása is teszi. Testünk veleszületett önirányító és öngyógyító képességét tagadjuk meg, ha vakon és kizárólag az orvosi beavatkozásban és gyógyszerekben bízunk. Az igaz élet hiszi és használja isten adta erőforrásait.

2.)  A FÁJDALOM SZÜKSÉGESSÉGÉNEK ELFOGADÁSA

Egyes Do-in gyakorlatok egy kis fájdalmat okozhatnak, különösen a kezdő Do-in gyakorlók számára, illetve akkor, ha előzőleg némi étellel és itallal „vétkeztünk”. Ha a Do-in gyakorlat végzése kellemetlen érzéseket kelt, azt jelenti, hogy méreganyagok halmozódtak fel valahol a testünkben, és hogy pontosan melyik szervünkben vagy életműködésünkben van a hiba, a fájó pontnak a bőrön való elhelyezkedése jelzi.

A meridián „térképek”, valamint a Do-in pontokat feltüntető ősi ábrák segíthetnek az öndiagnózis felállításában és fontos szerepet játszhatnak kezünk „irányításában” az önnyugtató, öngyógyító masszázs végzése közben. A fájdalomérzet vezet minket annak felismeréséhez, hogy nem maradhatunk harmóniában, a fájdalmat tehát csak akkor kell tűrni, ha testünknek ezt a parancsát figyelmen kívül hagyjuk. Ha a fájdalmat egy bizonyos, jól körülhatárolható helyen érezzük, ez szintén segítségünkre lehet, hiszen jelzi, mit rontottunk el, melyik szervünk állapota romlott meg. A természet parancsának semmibe vétele vagy ki-gúnyolása elkerülhetetlenül testi-lelki összeomláshoz vezet. A fájdalom leggyakoribb okai a következők lehetnek: környezeti tényezők; helytelen táplálkozás; túlzott gyógyszerfogyasztás mellékhatásainak felhalmozódása; a természetes életelemekkel — levegő, föld, víz, tengeri sók — való kapcsolat hiánya.

* A tengeri só csak természetes állapotában tekinthető életelemnek. Természetes állapotnak nevezzük, ha a napsugárzás párologtató hatása révén nyerik a tiszta tengervizekből ősi partszakaszok mentén; természetes úton kristályozódik finomítás nélkül, és mentes mindenféle kémiai adalékanyagtól. (I. még A tengeri só rejtett előnyei c. könyvet; Happiness Press)

Szükséges még megjegyezni, hogy a Do-in során jelentkező fent említett fájdalmak a rendszeres napi gyakorlatvégzéssel hamar megszűnnek. A jelentős javulás pedig, amelyet egy-két napon belül tapasztalhatunk, gyorsan elfeledteti velünk a kezdeti nehézségeket.

3.)  BUZGALOM ÉS KITARTÁS

Az egészséges ember szívesen vállal fizikailag és szellemileg is megerőltető igényes feladatokat. Csak a mesterséges környezet és a modern élet könnyed stílusa, valamint a pihenési szokásaink szegényessége indít arra bennünket, hogy igen könnyelműen, olyan megoldásokat keressünk, melyek semmiféle megerőltetést nem jelentenek, és azonnali eredményt mutatnak.

Az évek hosszú során át űzött természetellenes életmódot azonban nem lehet azonnal meggyógyítani. Az igazán áhított egészséget csak évekig céltudatosan végzett Do-in gyakorlással, megfelelő táplálkozási szokásokkal és meditációs gyakorlatokkal lehet elnyerni. Bár a szorgalmas Do-in gyakorlók már pár nap múltán mérhető javulást fognak tapasztalni, a sejtekig hatoló, hosszútávú megújulás még több szorgalmat és kitartást követel.

Ha céljainkat könnyedén elérhetnénk, az eredmények nem lennének olyan tartósak, mint azok amelyeket türelemmel és hosszú küzdelem árán értünk el. A legmagasabb csúcs eléréséhez nem elegendő az első lépést megtenni, minden lépcsőfokot türelmesen végig kell járni, miközben minden erőnket latba kell vetnünk, hogy célhoz érjünk.

Az emberi gépezet természetes állapotában jól kezelhető és rugalmas még idős korban is. A merevség a nem megfelelő testápolásnak egyik jele. Sokan már idő előtt abbahagyják a Do-in gyakorlását, ha egy kis fájdalmat éreznek, nem múlik el ugyanis azonnal a merevség. Az emberi test azonban mindent képes leküzdeni, még a hosszú ideje fennálló merevséget is, rugalmasságának visszanyerése után pedig tökéletesen egészséges marad, ha továbbra is a természet diktálta módon kezeljük. Azok pedig, akik már azon a ponton vannak, hogy nem érdekli őket visszanyerik-e egészségüket, vagy teljesen elveszítik, bizonyos tekintetben elfogadják testük „rigor mortis” (hullamerev) állapotát. Az élni akarásnak ez a teljes feladása krónikus fáradtságból, túlzott táplálkozásból, radioaktív sugárzó szennyeződésből vagy a mikrotápanyagok (pl. vitamin) hiányából eredhet.

A ZenDoin Jóga eredete.

A Doin Japán jóga eredete

Már a történelem előtti időkben is pirkadatkor az ember álomból való ébredésének egész rituáléját hajtotta végre. Az első gondolkodó ember felült és élénken dörzsölgetni kezdte arcát, végtagjait, azután egész testét, vagyis ösztönösen felmelegítette magát és életet lehelt elgémberedett tagjaiba.

A tudattalan pihenő pozícióból tudatos és átgondolt mozdulatok sorozatán keresztül jutott el az ébrenléti aktív tudat állapotába. És mivel minden emberi lény ösztönösen érzi a kozmikus elemektől való függését — légzés: egyesülés a Levegővel; a talaj érintése: kapcsolat a Földdel; napi tisztálkodás: közösség a Vízzel —, ezeket az életelemeket mindig belefoglalta e reggeli rituáléba. A tisztálkodás és az önmasszázs tette a korai embert képessé arra, hogy buzgó szorgalommal és kifogyhatatlan energiával válaszoljon a napi kihívásokra és végezze munkáját.

Ezt követően nagyon alaposan és átgondoltan végigtanulmányozta testének minden zónáját és az ezekhez kapcsolódó belső szerveket, hogy megvizsgálja nem fenyeget-e valamilyen baj. így, e saját maga által felállított diagnózistól függően alakította ki aznapi programját vigyázva arra, hogy le tudja küzdeni a legkisebb fizikai gyengeséget is anélkül, hogy az komolyabb betegséghez vezetne.

Ily módon, a klasszikus Do-in gyakorlatok, a napi öndiagnózis, a tisztálkodás és a meditáció képessé tették arra, hogy életútját kijelölje és nagy belső változtatásokat vigyen véghez anélkül, hogy a természettel való harmóniáján csorba esnék. A nagy kozmikus értelemmel való állandó kapcsolattartás testi-lelki egészséget, békességet és boldogságot biztosított számára. A kihívások és a kemény munka, mellyel az embernek nap mint nap szembe kellett néznie, a Do-in gyakorlását szinte kötelezővé tették és így válhatott az ember tökéletesen felkészültté a nehézségekkel szemben.

Hogyan vált ZenDoin-á a Dóin?

Baktai Ádám Reiki és Zen Shiatsu (Fájdalommentes Ízületi korrekciós masszázs)  terapeuta a Dóin Japán Jóga Hatha Jógával kiegészített, és annak hatásmechanizmusával teljes összhangban lévő gyakorlatait javasolja a helyre illesztett pácienseinek 40 napig gyakorolni, hogy megerősödjenek azok az izmok, melyek gyengesége miatt elmozdulhattak a csigolyák, csontok. Baktai Ádám Indiában tanulta a Reikivel együtt ezt a gyógyítási módszert a Hatha jógával meg még sok minden mással együtt, amikor szerzetesként élt még fiatal korában egy Hindu Kolostorban.

2008-ban érkezett hozzá Horváth Ádám Ninjutsu oktató, aki szintén Hindu szerzetesként tengette ekkortájt még életét és a Bhakti Jógát gyakorolta. Egy 2 éves Gerinc sérvvel érkezett, amit nem tudott addig senki helyre illeszteni. De a Zen Shitasuval és a Doin gyakorlataival fél óra alatt teljesen rendbe jött. Attól fogva tanulja a Zen Shiatsu rendszerét Baktai Ádámtól, aki beavatta a Reiki Japán Energia Gyógyászat rejtelmeibe is, és azóta már maga is végez kezeléseket. A gyakorlat sort annyira hasznosnak találta, hogy azóta is napi rendszerességgel gyakorolja, sőt az általa tanult harcművészeti egészség megőrző gyakorlatokkal kiegészítve a kezelésen résztvevőknek is ezt javasolja minimum 40 napig a teljes regeneráció megtörténéséig.

Horváth Ádám 1998-óta tanulmányozza és gyakorolja a Ninjutsut, melyen belül rendkívül hasznos módszerek vannak a gerinc, illetve az ízületek megóvására. De a sérülés gyógyítására már egy külön rendszert használ (ZenShiatsu). Így a megelőző és hétköznapi mozgásokban segítő gyakorlatokat összevonta a Doinnel, és a Zen Shiatsu elveivel és gyakorlataival. Így született meg a ZenDoin Japán Tartásjavító és Gerincterápás Jóga, mely egy olyan egyszerű és természetes mozgásokból álló Jóga rendszer, ami teljesen alkalmazkodik minden egyes gyakorlatában alkalmazója korához, fizikai és egészségi állapotához, így segítve őt a gyógyulás és és regenerálódás útján.