“Sose halassz semmit másnapra.”
(Japán közmondás)
Naga mesterhez izgatottan rohant oda az egyik tanítványa, és karjánál fogva kirángatta az épületből idős mesterét. „Jöjjön, mester. Ezt látnia kell!” Naga mester nem tiltakozott túlságosan, ő is volt fiatal, jól ismerte ezt a lelkesedést. Amikor végül az épület nyugati szárnyába értek, egy alacsony kőkerítéssel elkerített részhez, a tanítvány így szólt Nagához: „Sikerült! A kövek a megfelelő helyre kerültek végül! A kis fahíd, amelyet hónapokon keresztül ácsoltam, éppen a középpontba került. Ha átmegy az alatta futó kicsiny patak fölött az ember, hallhatja a víz csobogását, míg ha letekint, a legkülönfélébb halak kápráztatják el szemét. A cseresznyefák pedig a kert végében… tökéletesek, ahogy kelet felé ringatóznak a lágy szellőben.” Naga mester körbetekintett. Lenyűgözte a kert szépsége. Ennyi idős korában ő maga sem tudott volna jobbat és szebbet létrehozni. A fiatal szerzeteshez fordult. „Valóban csodálatosat alkottál. A kövek, a bokrok, a patak: egytől egyig a helyükre kerültek. Ámde a fák… mi lesz, ha holnap már más szelek fújnak?” Naga mester ezután egy szót sem szólt. Hosszú percekig hallgattak, csak a szél süvített körülöttük. Azután a mester magára hagyta tanítványát kusza gondolataival.
Hozz létre valamit. Érezd, ahogy növekszik. Lásd, ahogy eggyé válsz vele. Hallgasd meg, mit suttog a füledbe. Csorduljanak ki könnyeid, mikor másnapra elmúlik – mondta Naga mester.